Közel félszázan versengtek az Országos Cigány/Roma Mesemondó Versenyen

Közel félszázan versengtek az Országos Cigány/Roma Mesemondó Versenyen

Érték- és hagyományőrzés – ez a fő célja annak a megmérettetésnek, amelynek már több mint egy évtizede szervezője és házigazdája a pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola. Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó tanintézete ebben a tanévben november 27-ére hirdetett Országos Cigány/Roma  Mesemondó Versenyt. A vetélkedés ezúttal is népszerűnek bizonyult.

 

Tíznél is több iskolából, illetve tanodából (Lentitől kezdve Lakócsán át Jánoshalmáig) közel ötven diák érkezett a versenyre. Volt, ahonnan többen is jöttek, pl. a Bács-Kiskun megyei Sükösdöt egész kis csapat képviselte. A Magyarok Nagyasszonya Katolikus Általános Iskola diákjainak egyike, Kárpáti Renátó azt mondta, ők otthon a családban is szoktak mesét mondani, és ő azért szereti ezeket a történeteket, mert mindig történik azokban valami jó. A 6. osztályos fiú hozzátette: erre a megmérettetésre azért is szívesen jelentkezett, mert a nővére épp a Gandhiba jár, és ő is itt szeretne majd továbbtanulni.

Az Országos Cigány/Roma Mesemondó Verseny jól illeszkedik a Gandhi Gimnázium céljához és küldetéséhez – tájékoztatott a vetélkedő egyik szervezője. Láng Eszter, a gimnázium beás nyelvtanára azt mondta, a cigány/roma kultúrának fontos elemei a mesék is, amelyek régen elsősorban a felnőttek körében hangzottak el, de a nemzedékek továbbadták egymásnak a mesemondás tradícióját is. A Gandhi pedig mindig is segítette a cigány/roma érték- és hagyományőrzést, -továbbörökítést: az iskolában egyebek mellett cigány népismeretet, beás és romani nyelvet is oktatnak, nívós hagyományőrző együttest működtetnek – s a munkájuk elkötelezettségét bizonyítja, hogy az iskola szellemi kulturális örökség-megőrző pedagógiai programja tavaly a jó gyakorlatok nemzeti jegyzékére is felkerült.

Az idei mesemondó versenyt két kategóriában hirdették meg: általános iskolák 1-5., valamint 6-8. évfolyamos diákjai mérhették össze tudásukat és ügyességüket. A cigány/roma mesekincsből bármilyen témájú történetet választhattak, s azt akár beás, akár romani, akár magyar nyelven is előadhatták. A fiatalabbak mezőnyében végül Orsós Krisztina (Vajszlói Kodolányi János Általános Iskola) diadalmaskodott, 2. Balogh Kamilla (Egyházasharaszti Körzeti Általános Iskola), 3. Orsós Gergő (Somssich Imre Általános Iskola Általános Iskola Noszlopy Gáspár Tagiskola, Somogysárd) lett, különdíjat pedig Petrovics Bence Pál (Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Siklós) érdemelt ki; a 6-8.-osok között Bogdán Csaba (Magyarmecskei Általános Iskola) végzett az élen Orsós Ádám (Véméndi Általános Iskola) és Orsós Szabolcs (Véméndi Általános Iskola) előtt, s ebben a mezőnyben Kolompár Virágnak (Jánoshalmi Hunyadi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) ítélt különdíjat a zsűri. Az ítészgárda egyébként mindkét kategóriában rangos volt: a zsűrielnöki tiszteket dr. Orsós Anna és dr. Lakatos Szilvia, a Pécsi Tudományegyetem romológia tanszékének szakértő munkatársai vállalták.

A Gandhi Gimnázium igazgatóhelyettese úgy összegzett, hogy elégedettek az idei megmérettetéssel, hiszen jelentős számban érkeztek versenyzők, akik ráadásul a megszokottnál is szebben mondtak meséket, színvonalasabb produkciókkal álltak pódiumra. Jakab Natália hozzátette: annak pedig külön örülnek, hogy a történetek között korábbi versenyen még nem hallott is akadt, valamint hogy a mezőnyben számos visszatérő diákot is üdvözölhettek. Mindez igazán méltóvá tette az ezévi vetélkedést az iskola jubileumához – hiszen az intézmény éppen ebben a tanévben ünnepli fennállása 25. évfordulóját.

A Gandhi Gimnázium és Kollégium tehát már negyed évszázada működik. Immár alapfokú művészeti iskolával, valamint Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központtal kiegészülve igyekszik még magasabb szinten ápolni és továbbörökíteni a cigány/roma kultúrát. A fenntartó célja az, hogy a Gandhit minél több olyan hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek válassza, akiből az iskola és a tanulás segítségével új ismeretekre nyitott, ugyanakkor a hagyományaira is büszke felnőtt válhat.

További információ:

Láng Eszter beás nyelvtanár, Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola
E-mail: lang.eszter@gandhigimi.hu
Jakab Natália igazgatóhelyettes, Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola
Telefon: +36 20 499 1608; e-mail: jakabnati@gandhigimi.hu

Dalok a cigány/roma kultúrából – sikert aratott a Hangok koncert Pécsett

Dalok a cigány/roma kultúrából – sikert aratott a Hangok koncert Pécsett

Értékmegőrzés és -átadás – ez volt a fő célja annak a zenei rendezvénynek, amelyet kedden estére szervezett a pécsi Gandhi Gimnázium fenntartója. A helyi Kodály Központban 21. századi köntösbe bújtatva a cigány/roma táncban, zenében, de legfőképp népdalokban rejlő értéket vitték színpadra. A produkciót – amely a szervezők immár harmadik hasonló koncertje volt – ezúttal is hangos tetszésnyilvánítással fogadta a közönség.

Különleges utazásra hívom Önöket, utazásra a zenei stílusok között – mondta köszöntőjében a Kodály Központot ismét megtöltő érdeklődőknek Langerné Victor Katalin. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: egyedi, újszerű feldolgozásban hagyományos roma zenét hallgathat a közönség, olyat, amilyet még soha senki nem hallott ebben a teremben, de talán még az országban és a világon sem. Langerné Victor Katalin kitért arra is, hogy mindezért elismerés illeti a házigazda Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolát, Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézményét, amely szellemi kulturális örökség-megőrző pedagógiai programjával tavaly felkerült a jó gyakorlatok nemzeti jegyzékére is, és e koncerttel méltón ünnepli fennállása 25. évfordulóját.

A Gandhinak ez már a harmadik zenei nagyrendezvénye – tette hozzá köszöntőjében az iskola fenntartójának ügyvezető igazgatója. Virág Bertalan azt mondta, hogy a tavalyi Tavaszváró Nemzetiségi Koncert és a Valaha madarak voltunk című cigány népi oratórium éppúgy a cigány/roma kultúra értékeinek megőrzését és továbbadását célozta, ahogy az intézmény immár négy éve elindított alapfokú művészeti iskolája is. Ugyanezt az üzenetet közvetítik ezzel a produkcióval, csak ezúttal elsősorban a népdalokon és az emberi hangokon keresztül. Azzal pedig, hogy cigány és nem cigány fellépők közösen énekelnek, táncolnak és zenélnek, az együttműködés fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

Ennek jegyében egy meglepetés dal is szerepelt a programban: Erkel Ferenc: Bánk bán c. operájának leghíresebb áriáját, a Hazám, hazámat lovári, beás és magyar nyelven énekelték el. A koncerten összesen közel 140-en álltak színpadra: mások mellett Oláh Gergő, Boda Péter, az EtnoRom és a Kanizsa Csillagai együttesek neves énekesei, cigány/roma hangszerművészek, pécsi neves kórusok vezetői és tagjai, Pirók Zsófia és Lippai Andrea flamenco táncművészek, valamint a PTE Táncegyüttes. Az előadás értékét tovább növelte, hogy a produkcióból a Gandhi diákjai is kivették a részüket: ráadásul nem csak a már ismert és elismert Gandhi Hagyományőrző Együttes, hanem az iskola szintén hagyományőrző tánckara és kórusa is ott voltak a fellépők között. A mintegy húsz műsorszám sorában beás, lovári és magyar nyelven is adtak elő autentikus cigány/roma népdalokat, melyeket főként szóló énekkel és kóruszenével, de hangszeres és táncos kíséretet is bevonva öltöztettek mai köntösbe. A mintegy kétórás produkció zajos sikert aratott.

A Gandhi Gimnázium és Kollégium negyed évszázada működik. Immár alapfokú művészeti iskolával, valamint Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központtal kiegészülve igyekszik még magasabb szinten ápolni és továbbörökíteni a cigány/roma kultúrát. A fenntartó célja az, hogy a Gandhit minél több olyan hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek válassza, akiből az iskola és a tanulás segítségével új ismeretekre nyitott, ugyanakkor a hagyományaira is büszke felnőtt válhat.

A negyedszázados jubileumához méltó rendezvényekre készül a pécsi Gandhi Gimnázium

A negyedszázados jubileumához méltó rendezvényekre készül  a pécsi Gandhi Gimnázium

Története legnagyobb, nemzetközi konferenciáját, valamint újabb nívós koncertet szervez a pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Iskola. Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye ebben a tanévben (jövő februárban) a 25. évfordulóját ünnepli annak, hogy megkezdte oktató-nevelő tevékenységét. Ez jelent apropót ahhoz, hogy a fenntartójával, valamint a Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központtal (NeRok) közösen már ősszel kiemelkedően rangos programokat valósítson meg.

 – Huszonöt évvel ezelőtt ez az iskola nem csak Európában, de a világon is egyedülálló úton indult el: vállalta, hogy a magyarországi cigányság számára bázisként szolgáló, érettségit adó intézményt nyit meg – mondta a rendezvényeket ismertető sajtótájékoztatón a Gandhi Gimnázium igazgatója. Ignácz István hozzátette: annak, hogy jó irányban indult el az iskola, ékes bizonyítéka a tavalyi UNESCO-elismerés, mikor az intézményi rendszer cigány/roma szellemi kulturális örökség megőrzését célzó pedagógiai programja felkerült a jó gyakorlatok nemzeti nyilvántartására. Az pedig újabb pozitív visszaigazolást jelent, hogy most milyen neves személyiségek fogadták el a meghívást a Gandhi október 1-2-i nemzetközi konferenciájára.

A rendezvény a Hatékony nevelés és oktatás a digitális korban – esélyteremtés hátrányos helyzetű gyermekek számára címet viseli, és a programterv szerint számos országból érkeznek szakértők és szakpolitikusok, hogy megosszák a résztvevőkkel a saját hazájukbéli tapasztalatokat, jó gyakorlatokat. Köszöntőt mond, illetve előadást tart majd mások mellett Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár, Michał Andrukonis követtanácsos a Lengyel Köztársaság Magyarországi Nagykövetségéről, Peter Krajňak államtitkár a szlovák Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sport Minisztérium részéről, s itt lesz az utóbbi hivataltól Ján Hero államtitkári tanácsadó is. A rendezvény iránt érdeklődők e hét péntekig jelentkezhetnek rá, az ezen a linken elérhető dokumentum kitöltésével: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfBIDvT4-Cm7Q6rdwubAzOcC144tLHiqTOhvYoaBxRvQuOJtA/viewform

               A konferencia központi témájában természetesen a házigazda Gandhi Gimnázium is érintett. A korszerű és hatékony oktatás-nevelés a célja az iskola pedagógusai által megújított tantervnek is, amely az alapját képezi az idei tanévtől felmenő rendszerben elindított oktatási formának. Ennek lényege az, hogy az ismereteket komplexitásukban sajátítják el a tanulók, a különböző tantárgyak erősítik egymást, építenek egymásra. A diákokat önálló ismeretszerzésre, problémamegoldásra ösztönzik, s a munkát a mindegyikük rendelkezésére bocsátott számítógépek is segítik.

A fentieken túl szintén a konferencia keretében, illetve ahhoz kapcsolódva tartják a hátrányos helyzetű diákok Arany János Kollégiumi Programjának idei országos tanévnyitó rendezvényét, megnyitják a Varázslatos India című fotókiállítást, sőt, felavatják az intézmény új Mahatma Gandhi szobrát is. Ez utóbbi esemény már éppoly szorosan kapcsolódik az iskola névadója születésének 149. évfordulójához (október 2.), mint az éppen azon a napon sorra kerülő Gandhi-vetélkedő, melyet – immár hagyományosan – általános iskolák és tanodák 4-4 fős csapatai számára hirdettek meg. (Jelentkezési határidő: szeptember 20.)

És a nemzetközi konferencia után mintegy másfél hónappal egy másik gandhis nagyrendezvény is következik: a tavalyelőtti Tavaszváró Nemzetiségi Koncert, majd a tavalyi, Valaha madarak voltunk c. cigány népi oratórium után idén november 20-ára újabb zenei programra hívja az érdeklődőket a Gandhi Gimnázium fenntartója. Amint azt a szervezet ügyvezető igazgatója, Virág Bertalan elmondta, ez a produkció a HanGok címet viseli, és csak nagyon kevesek által ismert cigány/roma nemzetiségi népdalokat vonultat fel. Azokat a – várhatóan másfél órás – koncert keretében neves énekesek, énektanárok, zenészek (pl. EtnoRom, Kanizsa Csillagai), valamint a Gandhi hagyományőrző kórusának közreműködésével kórusmuzsikára átírva viszik színpadra, beás, lovári, illetve magyar nyelven. Virág Bertalan úgy fogalmazott, hogy az előadással ezúttal is az együttműködés fontosságára, valamint a nagyszámú értékes cigány/roma örökségre szeretnék felhívni a figyelmet.

A Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolának célja változatlanul az, hogy minél több hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek válassza – olyan, akiből az iskola segítségével majd a társadalom értékes tagja, új ismeretekre nyitott, de a hagyományaira is büszke felnőtt válhat.

Felhívás vetélkedőre

Felhívás vetélkedőre

MAHATMA GANDHI SZÜLETÉSÉNEK 149. ÉVFORDULÓJÁRA EMLÉKEZVE

 

A Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. mint a Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központ (NeRok) fenntartója történelmi vetélkedőt hirdet Mahatma Gandhi születésének 149. évfordulója alkalmából.

 

A verseny időpontja: 2018. október 2. (kedd), 13.00 óra

A verseny helyszíne: A Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola kollégiumi intézményegysége (7629 Pécs, Komját Aladár u. 5.)

 A verseny célja: Az érdeklődő diákok megismerhessék az emberi jogi harcosok jelentőségét, szerepüket a történelemben és fontosságukat napjainkban. Természetesen kiemelten lényegesnek tartjuk, hogy a diákok megismerjék az erőszakmentesség apostolának, a Gandhi Gimnázium névadójának, Mahatma Gandhinak életét, pályafutását és történelmi jelentőségét. A jelentkezők játékos és interaktív feladatok formájában adhatnak számot tudásukról.

 A jelentkezés és a részvétel feltételei: A versenyre jelentkezhet valamennyi, a történelem, Mahatma Gandhi élete és a fent megadott témák iránt érdeklődő, az általános iskola felső tagozatára járó tanulócsoport/tanodai csoport. Négyfős csapatok jelentkezését várjuk. Iskolánként/tanodánként csak egyetlen csapat jelentkezhet!

 

A verseny témája, ismeretanyaga, a felkészüléshez felhasználható irodalom:

A verseny kiemelten foglalkozik az alábbi személyiségekkel, illetve témákkal:

  • Mahatma Gandhi
  • Nelson Mandela
  • Martin Luther King
  • Teréz anya
  • Malcolm X
  • Eleanor Roosevelt
  • César Chávez
  • Alapvető emberi jogok.

 

Ajánlott irodalom:

Emberi jogok: https://hu.humanrights.com/what-are-human-rights/

Emberi jogok bajnokai:

https://hu.humanrights.com/voices-for-human-rights/champions-human-rights.html

Emberi jogok gyerekeknek:

http://www.szechenyikastely.hu/16-dokumentumok/160-emberi-jogok-egyetemes-nyilatkozata-gyerekeknek

Mahatma Gandhi élete:

www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1869_oktober_2_mahatma_gandhi_szuletese

http://mult-kor.hu/cikk.php?id=7149

https://www.youtube.com/watch?v=-NEVdykdrXU

  

A nevezés módja: A versenyre elektronikus úton lehet jelentkezni a tanuló nevének, évfolyamának, felkészítő tanárának, továbbá a nevező iskola/tanoda postai és elektronikus címének megjelölésével.

A nevezéseket az alábbi felületen várjuk: https://goo.gl/forms/ZdRbJi6zHUdLhhTe2

A jelentkezés határideje: 2018. szeptember 20. (csütörtök) 16 óra. (Az időpont után a rendszer automatikusan zár, így további jelentkezésekre nem lesz lehetőség.)

 

Nevezési díj nincs.

 

A vetélkedő helyszíni adottságai miatt csak az első tíz csapat jelentkezését tudjuk elfogadni. Intézményenként csak egy-egy csapat jelentkezhet. A vetélkedő zárt lesz, és legkésőbb 12.30-ra a helyszínre várjuk a versenyzőket.

 

Díjazás: A versenyen 1-3. helyezést elérő csapatok a vetélkedőt követően díjazásban részesülnek.

Pécs, 2018. szeptember 7.

 

További információ:

Óváriné Orsós Renáta, Szakmai titkár

Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft.

orsos.renata@gandhikft.hu

+36 20 274 27 74

Nyári táborokat indítunk!

Nyári táborokat indítunk!

A Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központ (NeRok) nyári táborai

Ezúton értesítjük tisztelt partnereinket, kedves barátainkat, hogy a NeRok csapata idén is megrendezi nyári táborait, ahová sok szeretettel várja  a 2018/2019-es tanévben általános iskola 8. osztályát kezdő diákokat.

A tematikus táborokban a gyermekek szállása, napi étkezése és valamennyi programja ingyenesen biztosított. A jelentkezőknek csupán annyit kell vállalniuk, hogy a tábor helyszínére a megadott időben el-, majd onnan hazaszállítják a gyermeket.

Az alábbi táblázatban részletezett táborokban a Gandhi Gimnázium tanulói, tanárai és mentorai is részt vesznek, így a jelentkező diákok a gimnáziumi élettel is ismerkedhetnek.

Helyek korlátozott számban még elérhetőek, ezért kérünk mindenkit, hogy legkésőbb 2018. június 5-ig küldje el jelentkezését Dezső Gabriella szakmai vezető részére a dezso.gabi@gandhikft.hu e-mail címre!

Tábor
megnevezése

Tábor
helyszíne

Tervezett
időpont

Azon, a következő (2018/2019-es) tanévben nyolcadikos diákokat várjuk, akik:

Lovári nyelvi tábor
(5 nap/4 éjszaka)

Nagynyárád – Versend

2018.
július 2-6.

tudnak kerékpározni, játékos tanulás keretében szeretnének ismerkedni a lovári nyelvvel, részt vennének a tábori programokon (strandolás, napi kerékpározás, táncház stb.)

Jazz tábor
(5 nap/4 éjszaka)

Siófok

2018.
július 9-13.

hangszeren játszanak (gitár, basszusgitár, dob, zongora), részt vennének a tábori programokon (strandolás stb.)

Beás nyelvi irodalmi tábor
(5 nap/4 éjszaka)

Sellye

2018.
július 16-20.

tudnak kerékpározni, játékos tanulás keretében szeretnének ismerkedni a beás nyelvvel, részt vennének a tábori programokon (strandolás, hajókirándulás, kerékpártúrák, táncház stb.)

Focitábor
(5 nap/4 éjszaka)

Pécs
Komját A. u., Dobó I. u. (Gandhi Gimnázium, Kollégium)

2018.
augusztus 27-31.

szeretnek futballozni, tehetségesek az adott sportágban

Zenével és tánccal nevelj! – meghívó szakmai műhelymunkára

Zenével és tánccal nevelj! – meghívó szakmai műhelymunkára

MEGHÍVÓ


EFOP-3.1.7-16-2016-00001 „ESÉLYTEREMTÉS A KÖZNEVELÉSBEN” KIEMELT EURÓPAI UNIÓS PROJEKT

 

Zenével és tánccal nevelj! – szakmai műhelymunka

Az Oktatási Hivatal tisztelettel meghívja Önt az EFOP-3.1.7-16-00001 „Esélyteremtés a köznevelésben” elnevezésű kiemelt európai uniós projekt keretében 2018. május 28-án, hétfőn tartandó szakmai műhelymunkára.

Időpont: 2018. május 28. (hétfő), 13.30 órától 17 óráig

Helyszín: Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola
7629 Pécs, Komját Aladár u. 5.

A rendezvényen lehetőség nyílik az EFOP-3.3.1-15, EFOP-3.3.1-16 és a VEKOP-7.3.2-16 kódszámú projektek keretében működő tanodák számára a hagyományos roma/cigány zenei és tánckultúra megismerésére.

A szakmai műhelymunka programjában a tanoda munkatársai hasznos ismereteket kapnak a magyarországi roma/cigány hagyományokról, kultúráról, nyitott tánc- és zenefoglalkozással egybekötve.

 

Jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet a tanoda nevének, szerződésszámának, valamint a jelentkező nevének, e-mail címének és telefonszámának feltüntetésével: bogdan.anna.maria@oh.gov.hu

Jelentkezési határidő: 2018. május 24. (csütörtök)

Ha kérdése, észrevétele van, a bogdan.annna.maria@oh.gov.hu elérhetőségen teheti fel.

A programra az első 30 jelentkezőt tudjuk fogadni! A programon a részvétel ingyenes.

Megjelenésükre számítunk!

 

PROGRAM

 

13.30 – 14:00 Regisztráció

Bogdán Anna – tanoda tanácsadó

14:00 – 15:00 A Gandhi Gimnázium, Kollégium és AMI bemutatkozása

                        Kalauzol: Nemes János – beiskolázási felelős

15-00 – 15.30 Roma/cigány zenei hagyományok, zenei nevelés

Előadó: Horváth Krisztián – AMI vezető

15.30 – 16.40 Roma/cigány tánchagyományok: bemutatás és nyitott táncóra

                        Foglalkozásvezető: Rommel Bobo György – táncoktató

16:40 – 17:00 Szakmai műhelymunka lezárása, visszajelzések

Bogdán Anna – tanoda tanácsadó

 

 

 

 

Pénzügyi-számviteli ügyintéző képzés a Gandhiban

Pénzügyi-számviteli ügyintéző képzés a Gandhiban

A Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft.

(ny.v.sz.: E001534/2016) a következő képzésre várja a jelentkezőket:

 

Pénzügyi-számviteli ügyintéző – OKJ 54 344 5

(E-001534/2016/A003)

 

A tanfolyam várható kezdete: 2018. április

A képzés óraszáma: 972 óra

A képzés ütemezése: heti egy-két alkalommal, igény szerint hétköznap vagy hétvégén.

 

A tanfolyam ára: 280.000 Ft + vizsgadíj

 

Havi részletfizetési lehetőséggel!

A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök:

  • Pénzügyi asszisztens
  • Pénzügyi koordinátor
  • Pénzügyi referens
  • Pénztáros
  • Számlaellenőr
  • Számviteli előadó.

A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

  • érettségi bizonyítvány
  • egészségügyi alkalmasság.

 

Képzéseinket igény esetén céghez kihelyezetten is megvalósítjuk!

 

Jelentkezni lehet személyesen 09-15 óra között:

7629 Pécs, Komját A. u. 5.

További információ:

+36 20 274 2824 vagy kepzes@gandhikft.hu